Virtuális Emlékpark
A szolgáltatás mobil eszközön nem támogatott!
A virtuális emlékpark forrása az a több mint 200 ezer adatsort magában foglaló adatbázis, amely a Magyar Nemzeti Levéltárban és Budapest Főváros Levéltárában őrzött polgári halotti anyakönyvek adatait tartalmazza. A mai Magyarország területére vonatkozó 8 millió anyakönyvi bejegyzés átnézése során a levéltárosok kigyűjtötték az I. világháború katonai és polgári áldozataira, internáltjaira vonatkozó adatokat, amelyet most vizuális technikával tettünk érdekessé.

Az „Első világháborús veszteségek feldolgozása” című projekt 2015-től több mint négy éven át zajlott. Az MNL megyei tagintézményei és a BFL által összeállított adatbázis a magyar közlevéltárakban őrzött összes, 1914 és 1980 közötti halotti anyakönyv valamennyi, az I. világháborúval kapcsolatos áldozat adatait tartalmazza. A hősi halált halt katonák mellett feltüntetésre kerültek a világháborúval összefüggésbe hozható polgári áldozatok, valamint a hazai kórházakban elhunyt és itt anyakönyvezett külföldi katonák, hadifoglyok és internáltak is. Mindez azonban így is töredékes, hiszen a trianoni békediktátum folyományaként a határokon túlra került országrészek adataiból alig néhány község került be a feldolgozásba.

Az adatbázis vizualizációja a Közgyűjteményi Digitalizálási Stratégia levéltári programjának részeként valósult meg. A látványt Peter Eisenman amerikai építész berlini holokauszt emlékműve inspirálta, ahol az alkotó a betontömbök hatalmas tömegével és monotonitásával egyszerre volt képes átadni a kataklizma értelmetlenségének és az egyes emberek elveszettségének érzését. Az áldozatok nevének keresése mellett az grafikus megjelenítés lehetővé teszik a hadsereg, fegyvernem, vallás szerinti szűrést, az életkor és a veszteség éve szerinti csoportosítást. A térképes megjelenítés erősíti a helyi emlékezet fenntartását és vizuális eszközökkel szolgálja az élményszerű oktatást.
Belépek
átlagos gépem van
Belépek
gyors gépem van
PÁSZTÁZÁS
klikk + mozgatás
NAGYÍTÁS
görgetés
FORGATÁS
control + mozgatás
Ajánlott környezet:
Chrome böngésző, 1920x1080-as felbontás, egérrel.
Virtuális Emlékpark
Adatok betöltése...
Keresés törlése
Az információ adatvédelmi okokból nem jeleníthető meg.
Összes áldozat
1914
1915
1916
1917
1918
Elhalálozás ideje
Életkor
Vallások
Fegyvernemek
Hadseregek
Elhalálozások okai
Elhalálozás helye
Szűrés eredménye: 0
Hadsereg
Fegyvernem
Halál oka
Vallás
Honosság
Szűrők törlése
Kamera alaphelyzetbe
i
+
-
Adatvédelmi okokból ebben a nézetben nem lehet kiválasztani az embereket.